Lecsó & tortilla

Kecmecmentes ebédek sorozatunk egyetlen darabja a lecsó & tortilla kombó. Csak azért került megörökítésre blogposzt formájában, mert ez alkalmat ad arra, hogy folytassam az időjárás-jelentést (elmúlt a gatyarohasztó meleg), illetve elmélázzak azon, hogy a lecsó, az a világ csodája. Mert a lecsó annyira egyszerű, annyi teret enged a koncepció a különféle változatoknak, hogy a variációk száma szinte végtelen. Olajon, vajon, zsíron, vagy kisült füstölt szalonnán kezdesz neki? A hagymát üvegesre párolod, vagy mély karamellszínűre? A paprikát karikázod, vagy kockázod? Teszel-e hozzá egy félcsipetnyi őrölt köménymagot? Letagadod-e a köménymagot, ha valaki rákérdez? A paradicsomot, vagy a paprikát teszed-e fel először. vagy egyszerre?
Ha meg elkészült, újabb feladattal szembesülsz: na de hogyan együk? Tojással sűrítve, friss fehér kenyérrel teszed fel az asztalra? Vagy rizs, tarhonya főzésével bíbelődsz? És ha már a tojással való dúsításnál járunk: lehet-e a környéken jóféle lecsókolbászt kapni, avagy kénytelen vagy virslit karikázni a lecsódba?
Nem merek válaszokat adni ezekre a kérdésekre, mert a lecsó intim étel nagyon: csak a magadé ízlik igazán.
És még akkor is, ha évszázadok óta változatlanul alkalmazod a receptet, mindig lesz olyan rész, amit nem tudsz befolyásolni, és ettől a lecsó a világ csodája: akármit változtatsz rajta, akármennyire próbálod kontrollálni a végeredményt, vagy épp ellenkezőleg: akármennyire is nem figyelsz oda - olyan, hogy rossz lecsót főznél, nem fordulhat elő.

A kukoricatortilla meg ilyen:

2 cup masa harina
1+1/4 cup meleg víz (illetve, amennyit felvesz)
csipet só

A kukoricatortillához való speciális liszt, a masa harina semmilyen körülmények között nem helyettesíthető a bármelyik boltban megtalálható "normál" kukoricaliszttel, vagy kukoricadarával - aki azt mondja, hogy igen, azt vágjátok tarkón. A masa harina kis hazánkban gyarmatáru-boltokban (mert tetszik nekem ez a kifejezés) - mint például az Ázsia Bt. a Pipa utcában, vagy a Culinaris itt-ott - szerezhető be, és szerintem érdemes befektetni egy kilóba, mert a kukoricatortilla nagyon könnyen elkészíthető, és különlegesen finom.
A búzatortillával szemben, ahol a tésztához a liszten kívül zsiradék és kelesztő anyag (sütőpor) is kell, itt csak a lisztre és vízre lesz szükséged.
A masa harinához öntöd a forró vizet (azért annyira ne legyen forró, hogy megégesse a kezed, mert a legegyszerűbb kézzel bolygatni a tésztát), összegyúrod, hogy egy darabba álljon össze. Az a lényeg, hogy annyi vizet adj hozzá, hogy az összes lisztszemcsét felvegye, viszont ne érezd nedvesnek. Hengergess pingponglabda (vagy a felső tízezer kedvééért: golflabda) nagyságú golyókat. Körülbelül 12 centi átmérőjű kerek lappá sodord ki, és forró serpenyőben, olaj nélkül süsd mindkét oldalát, amíg egy kis színt nem kap.
A kukoricatortilla rákfenéje, hogy búzalisztes rokonával ellentétben nem áll el túl sokáig - mondjuk az is igaz, hogy hamar elfogy, főleg, ha fűszeres-kaliforniai paprikás-hagymás csirkecsíkokból készült raguval, tejföllel, guacamoléval, reszelt sajttal töltöd meg, nyakon öntöd valami csípős csiliszósszal, és vállig maszatosan, boldogan vigyorogsz a világba, hogy mexikóit enni nem is akkora hülyeség.